Egészségnap

Kezdőlap Fel


   

    Március 18án véradással és vérnyomás méréssel egybekötött egészségnevelő napot tartottunk iskolánkban. Délelőtt a gyerekek, délután a felnőttek vettek részt a különféle változatos programokban. A magyar nyelv és irodalom órákon az egészséges táplálkozással kapcsolatos olvasmányokat - A soványító palacsinta c. mesét és A hideg töltött paprika receptjét dolgozták fel az 5. és 6. osztályosok, illetve a digitális tábla előtt is feladatokat kaptak az értő olvasás gyakorlására. a német nyelvórán is gyakorolták a táplálkozással kapcsolatos szavakat és a kooperatív technikát,  élvezhették az együttdolgozás örömét.

    Az alsósok ének és rajz órákon dalokat tanultak, illetve rajzolta, kézműves foglakozásokon vettek részt. A testnevelés órákon a fölsősök változatos mozgással és asztalitenisszel töltötték az egészségnevelő délelőttöt. A földrajz és biológia órákon a környezetvédelem került terítékre, - ezen belül is a víz és a levegő fontosságáról illetve a nagyobbak tesztlapot töltöttek ki a tanultakkal kapcsolatban. A történelem órákon - A méz című szemelvényt dolgozták fel az ötödikesek értő olvasás gyakorlásával csoportmunkával, aztán kedves rajzok is készültek. A hatodikosok a lényegkiemelés gyakorlására differenciált munkával a szappan történetéről olvastak, majd a feladatvégzést követő önellenőrzés után a rajz órán a fontosabb tisztálkodási eszközökről készítettek rajzokat. A 8. osztályosok összehasonlították a középkori ember és a mai ember életmódját különféle szemelvények és grafikonok olvasása közben. A készített anyagokból a folyosón lévő faliújságokon kiállítást rendeztünk, amit délután a szülők megnézhettek. A csoportok egészséges ételeket is készítettek : francia és gyümölcs-zöldség salátákat, körözöttet, spenótgombócok és kókuszos gombócok díszítették a tányérokat délután, amikor a felnőttek megérkeztek.

    A megnyitót követően az alsósok népdalt énekeltek, amelyet délelőtt tanultak. A felnőttek végigkóstolták a finomságokat, majd az ÁNTSZ dolgozója vetítéssel egybekötött előadásra invitálta a vendégeket az egészséges táplálkozásról. Az előadás után a bodag is megsült, hamar el is fogyott, majd vérnyomást, vércukorszintet mértek és testsúlyindexet számoltak az egyik tanteremben, míg a másikban a véradásra is sor kerülhetett. A látogatók az óvó néniktől szórólapot kaptak a gyógynövényekről. Hát így telt el az iskolai projektnapunk az Egészséges életmódról. nagyon elégedettek vagyunk a látogatottsággal, az érdeklődéssel és az eredményekkel.

2010.03.22.                             Orosházi Vencelné

                    Képek