Pályaválasztási kiállítás

Kezdőlap Fel


Látogatás Diósjenőn, a megyei pályaválasztási kiállításon

 

    2013. október 16-án a nyolcadik osztályos- pályaválasztás előtt álló diákokkal, valamint osztályfőnökükkel és az iskola igazgatójával, Déska Zoltánnal- a pályaválasztásukat elősegítő kiállításon vettünk részt Diósjenőn.

    A kiállítás a pályaválasztással érintett fiatalok igényeire alapozva, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja több együttműködő partnerrel, többek között a Nógrád Megyei Mérnök Kamarával, Kereskedelmi és Iparkamarával, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nógrád megyei Tankerületeinek szakmai együttműködésével valósult meg.

    A cél az volt, hogy a Nógrád megyében élő pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló 7.-8. osztályos tanulók minél sikeresebb pályaválasztásának elősegítése érdekében minél könnyebben érhessék el a megyében tevékenykedő középiskolák képzési programjait. A program megvalósítása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nógrád megyei Tankerületeinek együttműködésével valósult meg, a megye képzési potenciáljának színes bemutatóival és az egyéb tanácsadási szolgáltatások széles kínálatával.

    Elsőként csoportfoglalkozáson vettünk részt melyen egy munkaügyi előadó kötetlen beszélgetés keretében tájékozódott a gyermekek pályaválasztási elképzeléseiről, majd elmondta javaslatait, meglátásait.

Ezután mindenki megtekinthette az érdeklődésének megfelelő középiskola standját, és egyénileg tájékozódhatott a lehetőségekről.

    Ez a kiállítás is úgy gondolom, nagymértékben hozzájárul a diákok reális és megfelelő iskolaválasztásához.

 

Tereske, 2013-10-18                                                                             Orosz Klára

                                                                                                         osztályfőnök