Novemberi túra

Kezdőlap Fel

Felsőpetény – Romhány túra (2012. 11. 15. )

                                       

    A felső tagozatos diákokkal lélekemelő és testünknek is jóleső túrát tettünk a kökény-, galagonya-, és csipkebokrokkal tarkított őszi erdőben Felsőpetény és Romhány között.

    2008-ban nagyot változott a kéktúra útvonala Felsőpetény és Romhány között, régebben ugyanis a Romhányi-hegyen keresztül direkt lehetett Romhányba eljutni, de akkor lezárták a felsőpetényi agyagbányát, ahol a jelzett ösvény áthaladt, ezért más útvonalat kellett keresni. Azóta az Országos Kéktúra útba ejti Alsópetényt is.

    Felsőpetényben felsétáltunk a jó állapotban lévő Almássy kastélyhoz, ami arról nevezetes, hogy itt tartották háziőrizetben Mindszenty József bíborost 1955 novemberétől 1956. október végéig. Erről egy szerény kis márványtábla emlékezik meg a kastély északi főhomlokzatán.
A Petőfi utca végén elértük a volt tsz telephelyét, előtte balra tört az utunk, véget ért az aszfaltozás, és egy széles, jól kitaposott földúton vágtunk át a mezőkön. A következő tanyacsoportnál a földutak többszörös elágazásába értünk. Amint megtaláltuk a helyes irányt onnan már jól követhető volt az utunk, le sem tértünk róla egészen Alsópetényig.
 Ahogy elértük az első alsópetényi házakat, a Fűzfasor utcán át értünk ki a település főutcájára, a Petőfi Sándor utcára.
     A Petőfi utcára rátérve elhaladtunk a Gyurcsányi-Prónay kastély bekerített parkja mellett, vele szemben kis füves térségen a falu millenniumi emlékműve áll. Lassan elértük a település központját, balra felnézve a domboldalban észrevettük a falu gótikus részleteket is rejtő templomát. Az elágazásban jobbra tértünk és a buszmegálló melletti tájékoztató tábla jobb oldali oszlopára szerelve megpillantottuk a kéktúra bélyegző kis kék-fehér fémdobozkáját. Pecsételtünk is vele, mindannyiunk örömére

    A buszforduló utáni elágazásban jobbra fordultunk az emelkedő Béke utcára, onnan meg újra jobbra a Rákóczi utcára. Ezen értük el a település utolsó házait. Innen visszapillantva már jól látható a falu túlsó oldalán, a másik domboldalban álló műemlék templom különálló harangtornya és a gótikus szentély tartópillérei. A faluszéli útelágazásban balra tértünk és folytattuk a kapaszkodást fel a Romhányi-hegy gerincére. Hamarosan beértünk az erdőbe, onnan a jól kitaposott, széles földút már csak nagyon enyhén emelkedett tovább.

    Utunk közben egy emeletes vadászháznál még megpihentünk a Romhányi hegyen,majd magunk mögött hagyva az erdőt,  megművelt területek között megérkeztünk Romhányba.

 

Orosz Klára

 2012.11.25.

http://termeszetbarat.hu/images/staticfilesimage/OKT_kepek/18/18-39.JPG

Kilátás Romhányra a domboldalból

 

http://termeszetbarat.hu/images/staticfilesimage/OKT_kepek/18/18-38.JPG

"Emeletes" vadászház a Romhányi-hegyen

 

 

http://termeszetbarat.hu/images/staticfilesimage/OKT_kepek/18/18-33.JPG

 

Az Almássy kúria Felsőpetényben